A férjem új kedvence

Az egész család már sokadszorra kényszerült az elmúlt időszakban karanténba. Három gyerek mellett mondjuk ez nem is csoda, hiszen valamelyik gyerek mindig veszélyeztetve van, és mivel mi sok emberrel találkozunk a munkánk során, a férjem is és én is, ezért inkább mindig kivárjuk mi is a szükséges időt, mielőtt visszaállnánk dolgozni. Nem jön rosszul ez az időszak egyébként sem, mert mi sajnos bizony hajlamosak vagyunk egész évben nem pihenni semmit. Csak hajtani a munkát és dolgozni. Sokan számítanak a segítségünkre, és nagyon sok ember számít arra, hogy nem hagyjuk őket cserben akár csak egy hétre sem, ezért persze ez érthető. Most azonban nagyon figyelünk arra, hogy csak egészségesen és biztonságosan álljunk az emberek rendelkezésére, mert inkább egy hétig legyenek a segítségünk nélkül, de biztonságban legyen az egészségük, mert ez a vírus most elég agresszívnak és erősnek néz ki sajnos.

Egy szó mint száz, sokat vagyunk otthon, és ez bár anyagilag nem túl jó, de pihenés szempontjából nagyon is az, illetve a férjem rengeteg dolgot meg tud barkácsolni az udvaron, amit eddig mindig csak halogatott. Persze egy kicsit nehezebb a helyzet a tekintetben, hogy nem mehetünk vásárolni, és nem tudja beszerezni ami éppen szükséges a felújításokhoz, azonban ő erre is talált egy tökéletes megoldást az extrembazar személyében. Ezen a kis oldalon ugyanis minden olyan szerszámot megtalált eddig, amire bármikor is szüksége volt. Megrendelte és rekord gyorsasággal mindig meg is érkezett, ráadásul nagyon jó minőségben és verhetetlen áron.

Mindenkinek csak azt tudom javasolni, hogy most egy kicsit hanyagolja a járkálást és a folyamatos munkát, szenteljen több időt a pihenésre, és ha otthon kell maradnia ne bosszankodjon, inkább fogjon neki kicsit csinosítani a kertet vagy a házat. Ehhez pedig tökéletes partner az extrembazar.hu. Biztosan nem fog sem az oldalban sem pedig a megrendelt tárgyakban csalódni senki sem. Csak ajánlani tudom.