Lecserélnéd ipad-od? Keress fel minket!

Az ember a mai világban sokszor szeretne valamit, el is tervezi akár, de az első lépés sokszor nagyon nehéz, mert pontosan nem tudja merre induljon el. Számtalanszor éreztem már én is ezt, és közel sem jó érzés. Például egy drága eszköz vásárlásánál az ember szeretne azért anyagilag jól járni, de szeretne egy olyan árat látni maga előtt, ami még azért a piac tekintetében jónak számít, és úgy érzi, hogy a keresgélése megérte a fáradozást. Nem könnyű ez a feladat, mert nem akarunk belefutni csalókba vagy hibás termékbe, esetleg termék nélküli vásárlásba, vagyis csalásba.

Csapatunk elhatározta, hogy segít ezeknek az embereknek, hiszen nagyon sokszor a tanácstalanságnak kudarc a vége. Nem mellesleg a régi termékekkel az új termékek tulajdonosai nem igazán tudnak mit kezdeni. Porosodnak a szekrényben vagy a polcon, mert új gazdát nem találnak nekik a közvetlen környezetben, és eladni nem akarják mert sem megfelelő fórumuk, sem elég idejük és energiájuk nem jut erre. Éppen ezért egy olyan termék áll a polcon sok helyen, ami másnak még hatalmas értéket jelentene, bőven kiszolgálná még az igényeit jó pár évig.

Tehát csapatunk azzal foglalkozik, hogy az ipad felvásárlás segítségével ezeknek a termékeknek is gazdát találjon. Azoknak is tudunk segíteni, aki még nem cserélték le az eszközüket, hogy be tudják biztonságosan és megfelelő áron szerezni a terméket, és azoknak is tudunk segíteni, akik már lecserélték eszközüket és nem igazán tudnak a régi, használt ipaddal mit kezdeni. Mi megvesszük, ha kell felújítjuk és megkeressük az új gazdáját, aki biztosan még jó pár éven keresztül örömét leli majd benne.