Nem olyan régen úgy döntöttem, hogy egyrészt a mostani nehéz idők, másrészt pedig a nagyobb és szabadabb eladás érdekében csináltatok egy webshopot. Egyedi karkötőket készítek ásványokból, és ezek mostanság elég felkapottak lettek, de sajnos az értékesítési fórumok, a kiállítások, a különböző rendezvények száma folyamatosan csökken, ami persze érthető is teljesen, hiszen a jelenlegi helyzet nem igazán arra ad okot, hogy az emberek ásvány kiállításokra és rendezvényekre járjanak, hanem hogy minél több időt töltsenek otthon, akár a szeretteik körében, és inkább csak nagyon óvatosan látogassanak el bárhová is.
Az újdonsült shop pedig igen szép lett. Én nagyon meg vagyok vele elégedve. Gyönyörű lett a design, és nem panaszkodhatom a felépítés miatt sem, nagyon könnyen lehet az oldalon keresgélni, és a vásárlási folyamat is teljesen kényelmesen és egyszerűen megoldható. Én tehát összességében nagyon elégedett vagyok az eredménnyel, és örülök nagyon, hogy ezt a kivitelezőt találtam meg, hiszen nagyon könnyen és gyorsan haladtunk a közös munkával, a végeredmény pedig egészen egyszerűen tökéletes lett, a kívánt eredmények azonban mégsem akartak jönni a shop eladásait illetően.
Jött egy-egy megrendelés, és az oldal látogatottsága is hozta a várt eredményeket – ahogyan a kivitelező ígérte – a vásárlások száma azonban igen csekély maradt. Elkezdtem azon gondolkodni, hogy vajon miért lehet ez? Nem tetszenének a termékeim? De hát imádják őket az emberek. Tudtam, hogy valami más lesz itt a probléma, csak kezdetben nem igazán tudtam rájönni, hogy mi. Míg nem egyszer csak a feleségem megkérdezte, hogy miért ilyen szörnyű képeket teszek fel az oldalra? Mert nem igazán lehet látni a karkötők pontos méretét, színét, színezetét, a mintákat. Így pedig elég nehéz eldönteni, hogy az ember megvegye-e a kiválasztott terméket.
Ezek után szinte azonnal olyan ember, kivitelező után kezdtem keresgélni, aki webshop fotózás területén professzionális segítséget tudna nyújtani számomra. Nem is kellett ezzel sok időt eltöltenem, mert ajánlásból szinte egy nap alatt sikerült megtalálnom a tökéletes embert. Az általa készített képek nem csak szépek és tökéletesek, de hihetetlen részletgazdagsággal rendelkeznek, így már többet nem kell azon aggódni, hogy valamelyik vevő nem tudja eldönteni, hogy pontosan milyen színárnyalattal vagy mintázattal rendelkezik az adott karkötő vagy a rajta lévő dísz. A vásárlásaim pedig folyamatosan növekednek. A legújabb partnerem hiányzott tehát, hogy a gépezet beinduljon, és meghozza a várt eredményeket.