Hallanod kell róla!

Manapság az emberek két nagy csoportba oszthatók, elég kevés az olyan személy, aki a két halmaz között helyezkedne el, miszerint fontosnak tartja az egészsége megőrzését és folyamatosan dolgozik azon, hogy meg tudja őrizni a jó állapotát és egészségességét, és akit egyáltalán nem érdekel, nincs rá ideje és energiája, hogy azon dolgozzon, hogy megőrizze a fizikumát, mentális és fizikális jólétét. Én az első csoportba tartozom, és egyre többet dolgozok azon, hogy a jövőben semmilyen problémám ne alakuljon ki, hiszen az a tendencia, amit jelenleg az orvosi ellátáson látok a jövőben még erőteljesebben érezhetővé fog véleményem szerint válni és igen nehéz lesz megfelelő segítséghez és ellátáshoz jutni probléma esetén. Mindenkinek saját érdeke tehát minden lehetséges dolgot megtenni annak érdekében, hogy meg tudja őrizni a szervezete egységét.

Ehhez persze rengeteg dolog áll a rendelkezésünkre, és olyan egyszerű dolgokkal is hihetetlen eredményeket tudunk elérni, mint a megfelelő vízfogyasztás vagy a rendszeres mozgás, de vannak egyéb lehetőségek is, amikről az emberek sokszor nem is tudnak, vagy csak nagyon félinformációkkal rendelkeznek. Ilyen például a herbatea és annak minden előnyös hatása az emberi szervezetre és egészségre, és ebbe a körbe tudom sorolni az illóolaj jótékony hatásait is. Ezek a lehetőségek még nem minősülnek kemikáliának, teljesen egészséges és természetes dolgokat tartalmaznak, de hihetetlen nagy segítséget tudnak nyújtani számunkra.

Persze a minőségi iszonyatosan fontos, hiszen mivel a szervezetünk építőköveit szeretnénk a hátsukkal támogatni azt kell mondjam, hogy csak a tiszta és teljesen egészséges termékeket éri meg leemelni a polcról, ezt pedig sokszor nehéz lehet eldönteni, hogy mi minősül jó választásnak. Én azt mondhatom, hogy a yeli.hu oldal termékei bizonyítottak és számtalan esetben már kialakuló kisebb problémákat is segítettek megállítani az egészségem terén, ezért csak javasolni tudom. Mindenki figyeljen oda magára és az egészségére, mert a jövőben kulcskérdés lesz több szempontból is, hogy ki az, aki meg tudja tartani egészséges állapotát.

Hihetetlen profi csapat

Ha az ember manapság egy olyan csapatot szeretne találni magának bármilyen szolgáltatás kapcsán, akik nemcsak profi módon és pontos minőséggel, hanem lelkiismeretes és odaadó munkával állnak a rendelkezésére, akkor bizony iszonyatosan sok időt és energiát kell beletennie a keresgélésbe. Nekem mindig is nagyon fontos volt az, hogy ha bármilyen üzletbe vagy akármilyen szolgáltatóhoz betérek, kedvesen és udvariasan fogadjanak, manapság azonban ez a fajta hozzáállás már azt érzem, hogy kiveszni készül. Én azonban eltökélten úgy válogatok a lehetőségek között, hogy ennek a vágyamnak megfeleljenek azok a szolgáltatók és partnerek akikkel kapcsolatban állok. Persze nagyon sokszor kapok segítséget rokonoktól és ismerősöktől, barátoktól akik már elsőkézből információt tudnak mondani arra vonatkozóan, hogy az ajánlott csapat hogyan és milyen minőségben dolgozik.

A legutóbb például nagyon gyorsan szükségem lett volna egy telefon szerviz csapatra, mert összetört a telefonom kijelzője, és utazás előtt álltam. Nem akartam sem csere készülékkel utazni, sem pedig telefon nélkül elhagyni az országot, ezért egy olyan szolgáltatót kerestem, aki egyrészt biztosan és minőségben is kifogástalanul dolgozik, másrészt pedig gyorsan tudja vállalni a telefonom kijelzőjének cseréjét. Az egyik nagyon kedves ismerősöm javaslatára felkerestem a xiaomi szerviz csapatot, akik számára már nem egy esetben nyújtottak tökéletes és profi segítséget. Nekem sem kellett csalódnom, hiszen nagyon gyorsan és tökéletesen sikerült ennek a kis telefon szerviz csapatnak megjavítani a kijelzőmet.

Mindenkinek csak javasolni tudom, hogyha xiaomi szervíz igénye támadna Budapest területén, akkor csakis őket keresse fel, mert biztos vagyok benne hogy náluk jobban és gyorsabban egyetlen egy szerviz csapat sem dolgozik ma a fővárosban. Nem mellesleg a telefon szerviz árak vonatkozásában is verhetetlenek. Én biztos vagyok benne hogy a jövőben bármikor szerviz csapat segítségére lenne szükségem csak is őket fogom felkeresni.

Majálison

A hosszú téli zimankós napok után, amikor nehezen mozdul ki az ember a jó meleg fűtött szobából, szinte felüdülés, amikor tavasszal csalogatóan ébred a természet. Persze a kora tavaszi hónapok még nehezen indulnak reggelente. Igen hűvösen a hajnalok, lassan emelkedik a hőmérséklet, de dél körül már szívesen merészkedik az ember hosszabb-rövidebb sétákra.

Igazán kellemes idő április végén, május elején mutatkozik, ekkor indulnak a jeles napok is, ami rendezvényekkel kényeztet el bennünket. Az első szabadtéri programok május elején indulnak. Majálison szinte szó szerint életre kel e természet. Ilyenkor elindul ez emberáradat és birtokba veszi a természetet. Ennek természetesen van jó, és rossz oldala is, mint az éremnek, szokták mondani a régi idős emberek, akik remek megfigyelők voltak már a régmúltban is.

Negatív következménye lehet a tavaszi programsorozatoknak a környezetszennyezés, ugyanis vannak olyan emberek, akik nem törődnek természetes és épített környezetünknek. Gátlástalanul kihasználják és tönkre teszik a természetes élőhelyeket. Szemetelnek, leszedik a vadon nyíló virágokat, befogják természetes élőhelyükön az állatokat, melyek sajnos ezek után gyakran elpusztulnak. Ma már sok törvénnyel, büntetés előre vetítésével, felvilágosító előadásokkal, természetfilmekkel igyekeznek ezeken a nem kívánatos tevékenységeket megelőzni a környezetvédelmi szakemberek.

Jó és kellemes következményei ezeknek a rendezvényeknek, hogy az emberek többsége végre a téli bezártság után a szabad levegőn töltheti ideje nagy részét. Ilyenkor lehetőség van a kikapcsolódásra, a feltöltődésre, embertársainkra való figyelésre, a társas kapcsolatok építésére, ápolására. A baráti társaságok együtt tölthetik el szabad idejüket, közben kulturális műsorokat nézhetnek, hallgathatnak, helyi hagyományos ételeket fogyaszthatnak. Ezért imádom és a majálisokat. Az idén is elindultunk majálisra. Induláskor véletlenül kiesett a kezemből az okos telefonom, aminek a kijelzője azonnal elrepedt.

Gyorsan felkerestem a xiaomi szerviz munkatársait, akik fél órán belül megjavították a készüléket.

A citrom a család új kedvence

Nem is olyan régen rátaláltam egy olyan világra, ami mindig is vonzott, de sosem volt sem lehetőségem sem pedig időm arra, hogy bővítsem a témában a tudásomat és ki tudjam próbálni magam a természetgyógyászat bizonyos részeiben. Persze olvasgattam számtalan dologról, köztük az illóolaj jótékony hatásáról is, de sosem gondoltam volna, hogy ma már ennyire tiszta és jó minőségű illóolajak vannak a piacon, és azt sem gondoltam volna sosem, hogy a gyerekek ennyire meg tudnak szeretni egy – egy ilyen illatot vagy lehetőséget. Nem olyan régen ugyanis úgy döntöttem, hogy egy kicsit felfrissítem a lakás illatát, de nem akartam mesterséges illatokat használni, ezért az illóolaj segítségéhez nyúltam, és egy nagyon kellemes citrom illatot párologtattam a lakásban.

Nem is gondoltam bele, hogy a kislányomnak tetszeni fog-e, vagy lesz-e még hatása amikor hazaérnek az óvodából az apjával, de aztán azt tapasztaltam, hogy nem hogy nem zavarja a friss citrom illóolaj párologtatás, hanem egyenesen tetszeni kezdett neki. Kérdezgette, hogy milyen illat van, és eddig miért nem volt ilyen illat a lakásban. Én pedig türelmesen elmagyaráztam neki mindent és megmutattam neki szinte az összes olaj illatát, kivéve persze ami a gyerekeknek nem ajánlott. A borsmenta és egy – két illat ugyanis nem tenne nekik jót.

Onnantól kezdve folyamatosan használtuk a citrom illatát otthon, és azt tapasztaltuk, hogy bár a lányunk nem szeret utazni, és nagyon sokszor meg is gyűlt a máshol való éjszakázással a bajunk, a nyaralás során, hogy ha citrom illatot párologtattam, akkor közölte, hogy otthon illat van, és megnyugodott. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen dolgokra is lehet az illatok világát használni. Persze teljesen logikus így utólag belegondolva, ám ha nem kezdte volna el kérni a folyamatos citrom illatot otthon, biztosan nem jöttünk volna rá, hogy a citrom illattal nyugalmat és otthon érzetet tudunk teremteni számára. Mindenkinek csak javasolni tudom hogy használja az illatok világát a gyerekek esetében is. Rengeteg dolgot lehet ugyanis elérni vele.

Egy tökéletes forrás

Nem olyan régen elvállaltam egy nagy feladatot, mely karrier szempontjából iszonyat nagy lehetőség, és egyben persze legalább annyira nagy kihívás is, hiszen egy étterem vezetése nagyon sokrétű feladat, és mindegyikhez fel kellett vennem a fonalat, közel egy hónap leforgása alatt. Nem mondom, hogy ez a hónap könnyű lett volna, vagy hogy ne éreztem volna sokszor azt, hogy nem tudom megugrani a lécet és fel kellene adnom a feladatokat, de valahogyan sikerült mindig kitartanom, és megtanulnom azt ami előttem állt, így pedig már a rendelések is simán és zökkenőmentesen zajlanak, hiszen alapvető fontosságú, hogy minden alapanyag frissen és folyamatosan rendelkezésre álljon, a forgalomhoz és a kereslethez igazítva, a beosztásokat is probléma nélkül tudom megoldani és a menedzsment feladatok is szépen zajlanak, egyszóval minden sínen van.

Így pedig elkezdtem azon gondolkodni, hogy a tengeri herkentyűk kapcsán nem lehetne -e egy sokkal frissebb és jobb minőségű beszállítót találni, hiszen a régivel nagyon sok gond volt már az utolsó időszakban, kezdve azzal, hogy nem időben szállított folytatva azzal, hogy romlott a minőség, aminek hatására bizonyos ételek nem vagy nem mindig voltak elérhetők a vendégek számára. Ez pedig nagy érvágás volt számunkra, hiszen ezeket a különleges ételeket folyamatosan keresték az emberek és kellemetlen volt azt mondani, hogy egymást követő három nap leforgása alatt sem tudtuk megoldani az elfogyott alapanyag pótlását.

Ennek kapcsán aztán egy tökéletes ajánlás után felvettem a kapcsolatot az oceanfood.hu csapattal, és már az első egyeztetés után tudtam, hogy ők a mi embereink, ők fognak tudni rendszeresen és tökéletesen szállítani tengeri alapanyagokat, rák, királyrák, tonhal, lazac és speciális halak formájában. Most tehát már ezt a problémát is sikerült kiküszöbölni, aminek hatására kezdenek is visszatérni azok a vendégeink, akik esetleg megpróbáltak máshol keresni ilyen speciális ételeket. A szakácsunk, tökéletes, az alapanyag nagyon finom és profi minőség, egyszóval nem kell pár hét, és azt gondolom, hogy mindenki aki eddig nálunk foglalt asztalt vissza fog térni hála a jó égnek.

Hirtelen és váratlan helyzet

Én már közel öt éve hogy felkerültem Budapest egyik legszebb és általam legjobban szeretett kerületébe, a kilencedik kerület egy szuper utcájába, ahol egy egész kis lakást béreltem önállóan, és azt kell mondjam, hogy hihetetlen jól voltam. Szerettem ott lakni, azt gondoltam, hogy amíg csak lehet, nem fogok mozdulni abból a kis és kedves, aranyos lakásból. Sajnos még nem találtam meg azt a férfit, akivel össze tudnám kötni az életem, így pedig egyedül tökéletes volt a maga harminc négyzetméterével. Nem is olyan régen azonban a tulaj arról tájékoztatott, hogy mivel a vírus helyzetben nagyon megszorult a család anyagilag, így muszáj eladnia az ingatlant, és mivel nem rendelkezem elég önerővel hogy hitelt vegyek fel, sajnos nem tudom megvenni, és nem is igazán vagyok benne biztos, hogy hosszú távon jó döntésnek bizonyulna számomra, így új kiadó ingatlan után kell néznem.

A választás viszont nem könnyű, és bizony akkor finoman fogalmaztam. Rengeteg beszélgetésen vagyok már túl és sok ingatlant is megtekintettem már, de egyik sem nyerte el a tetszésemet, ráadásul azzal kellett szembesülnöm már több ízben is, hogy manipulálnak a képekkel és a hirdetésekkel, és sajnos nem a valóságnak megfelelő anyagot látja a neten az ember. Arról pedig nem is beszélve, hogy hihetetlen magasságba szöktek sajnos az árak.

Éppen ezért, végső elkeseredésemben már nem csak kiadó lakások, hanem kiadó szobák kapcsán is nézelődni kezdtem, és így találtam rá a kiadoszobabudapest.hu csapatára, ahol tökéletes ajánlatokat találtam, hiszen rengeteg gyönyörű ajánlatuk volt, számtalan kiadó szoba budapest területén.

Fel is vettem velük a kapcsolatot, és sikerült is választanom egy tökéletes szobát magamnak, ami elég tágas, hogy elegendő legyen, és az ott lakó két emberrel már az első találkozásra szimpatikusak voltunk egymásnak. Azt gondolom, hogy az ember hozzáállásán nagyon sok múlik, és bár én sem gondoltam, hogy hamarosan el kell költöznöm a szeretett kis lakásból, mint ahogyan azt sem, hogy albérlet helyett egy kiadó szoba lesz majd a választott lehetőség, ami anyagilag is könnyebb helyzetbe hoz egy időre, de hihetetlen jól jártam, hiszen egy szimpatikus és kedves kis közösségbe kerülök be, nem kell egyedül laknom, de kellő nyugalmat és magányt biztosít a saját szoba, így összességében bár még mindig nagyon sajnálom az előző kis lakást, azt gondolom, hogy jót fog tenni nekem ez a változás és az új hely.

A tökéletes választás

Az ember, hogy ha kertes házban gondolkodik az emeletes és társasházak helyett egyetlen dologra mindenképpen fel kell készülnie, hogy folyamatos és véget nem érő feladatokat is vállal a házzal egyetemben. A kertes háznál ugyanis mindig van valamilyen teendő, és persze arról nem is beszélek, hogy az embernek nem árt egy kis ügyességet vagy tudást magába szívnia a karbantartásokat illetően, vagy egy nagyon jó szakembert tudnia a környezetében, aki igény esetén segítséget nyújt, hiszen apró balesetek mindig előfordulnak és az állagmegóvásnak is folyamatosnak kell lennie ahhoz, hogy hosszú időn keresztül is tökéletes pompájában élvezhessük a házunkat. A kertet pedig mondanom sem kell, hogy folyamatosan alakítani, csinosítani kell, szinte nincs olyan évszak, amikor ne kellene valamilyen munkálatot elvégezni a kertben hogy az tényleg szép és élvezhető legyen.

Amikor én amellett döntöttem, hogy az ötödik emeleti lakásomat lecserélem egy kertes házra, akkor bizony tudtam jól, hogy ezek a munkálatok nekünk nem jelentenek akadályt, hiszen a férjem és a fiam is az építőiparban dolgozik és rengeteg dolgot meg tud otthon csinálni, a kert pedig az én hobbim és az én mániám, úgyhogy gond nem lesz a ház körüli munkálatokkal. Azt viszont tudtam, hogy szükségünk lesz jó minőségű, tartós, kényelmes és biztonságos munkát biztosító eszközökre és gépekre, amik segítik ezeknek a feladatoknak az ellátását. Én pedig mindig mindent előre szeretek tervezni, így az után is kutakodni kezdtem, hogy melyik márka lenne a tökéletes választás és hol tudnánk ezeket a szükséges eszközöket a lehető legegyszerűbben és a legjobb áron beszerezni.

Egy nagyon kedves ismerősöm pedig szinte azonnal egy tökéletes ajánlást adott, hiszen a közelében van egy barkácsáruház, ami nekünk is megfelelő lesz az elhelyezkedését tekintve, és mivel ő már évek óta mindent ebben a barkácsáruházban vásárol és maximális szinten meg is van elégedve nem csak a kiszolgálással, de az eszközök használhatóságával és minőségével egyaránt, így biztos vagyok benne, hogy számunkra is tökéletes választás lesz. Most már csak a költözés van hátra és indulhatunk is a nagy beszerző útra a szerszámokért. Már alig várom hogy a kertész szerszámok között válogathassak. Azt hiszem ez a váltás az egész család számára tökéletes változásokat fog hozni.

Nálam is megtört a jég

Az ember ma már nagymértékben függ a telefonjától. Furcsa ezt mondani, mert amikor én még főiskolás és egyetemista voltam az volt a mondás, hogy az ember nagymértékben függ a laptopjától. Akkor ugyanis mindenki azért dolgozott és spórolt a főiskola mellett, hogy tudjon magának venni egy laptopot, amit aztán hordani tud akárhova magával, így biztosítva, hogy szinte akárhonnan tudjon dolgozni. Persze azóta nagyon sokat változott a világ, és bár én elég sokáig „kitartottam” és használtam laptopot, ma már nekem is csak az okostelefonom az, ami szinte mindenben segítségemre van.

Persze az apple termékek hihetetlen nagy segítséget nyújtanak számtalan dologban, nagyon kényelmes a közös használatuk is, és én tényleg imádom az iphone telefonom nyújtotta lehetőségeket, de ma már bármelyik androidos telefon is megbízhatóan és kényelmesen biztosítja ezeket a munkafázisokat bárki számára. Én sose váltanék azonban, az biztos. Még akkor sem, ha azt mondják ezekere az apple készülékekre, hogy nagyon sérülékenyek, és a legnagyobb ellenségük, hogy ha az ember akár csak egyszer is leejti őket.

Én persze azt gondoltam, és nagyon sokáig ez így is volt, hogy nálam az nem fordulhat elő, hogy a telefonom leessen és összetörjön. El nem tudtam képzelni azt a szituációt, amikor nekem ezzel gondom akad, pedig most már tudom, hogy nem is annyira nehéz sajnos egy ilyet összehozni. Én ugyanis csak annyit csináltam, hogy kiléptem egy üzletből, kicsúszott a kezemből a telefon és ráesett az üzlet küszöbére. Több se kellett, azonnal a kijelző bánta, még úgy is, hogy volt rajta kijelzővédő fólia. Hála a jó égnek én már előre tudtam, hogy melyik a legjobb iphone szerviz budapest utcáin, és már azonnal vittem is az expertmobil munkatársaihoz segítségért a telefonomat. Hihetetlen gyorsasággal és maximális profizmussal dolgoztak, és nagyon gyorsan már a tökéletes telefon volt újra a kezemben, amiért nem lehetek elég hálás a mai napig sem nekik.

A férjem új kedvence

Az egész család már sokadszorra kényszerült az elmúlt időszakban karanténba. Három gyerek mellett mondjuk ez nem is csoda, hiszen valamelyik gyerek mindig veszélyeztetve van, és mivel mi sok emberrel találkozunk a munkánk során, a férjem is és én is, ezért inkább mindig kivárjuk mi is a szükséges időt, mielőtt visszaállnánk dolgozni. Nem jön rosszul ez az időszak egyébként sem, mert mi sajnos bizony hajlamosak vagyunk egész évben nem pihenni semmit. Csak hajtani a munkát és dolgozni. Sokan számítanak a segítségünkre, és nagyon sok ember számít arra, hogy nem hagyjuk őket cserben akár csak egy hétre sem, ezért persze ez érthető. Most azonban nagyon figyelünk arra, hogy csak egészségesen és biztonságosan álljunk az emberek rendelkezésére, mert inkább egy hétig legyenek a segítségünk nélkül, de biztonságban legyen az egészségük, mert ez a vírus most elég agresszívnak és erősnek néz ki sajnos.

Egy szó mint száz, sokat vagyunk otthon, és ez bár anyagilag nem túl jó, de pihenés szempontjából nagyon is az, illetve a férjem rengeteg dolgot meg tud barkácsolni az udvaron, amit eddig mindig csak halogatott. Persze egy kicsit nehezebb a helyzet a tekintetben, hogy nem mehetünk vásárolni, és nem tudja beszerezni ami éppen szükséges a felújításokhoz, azonban ő erre is talált egy tökéletes megoldást az extrembazar személyében. Ezen a kis oldalon ugyanis minden olyan szerszámot megtalált eddig, amire bármikor is szüksége volt. Megrendelte és rekord gyorsasággal mindig meg is érkezett, ráadásul nagyon jó minőségben és verhetetlen áron.

Mindenkinek csak azt tudom javasolni, hogy most egy kicsit hanyagolja a járkálást és a folyamatos munkát, szenteljen több időt a pihenésre, és ha otthon kell maradnia ne bosszankodjon, inkább fogjon neki kicsit csinosítani a kertet vagy a házat. Ehhez pedig tökéletes partner az extrembazar.hu. Biztosan nem fog sem az oldalban sem pedig a megrendelt tárgyakban csalódni senki sem. Csak ajánlani tudom.

Minden ami az autódba kell

Az ember, amikor arra a pontra érkezik, hogy egyszerre két helyen is kellene lennie rájön, hogy karriert építeni, családot nevelni és fenntartani és még edzésre is járni, na és a barátokkal is megfelelően ápolni a kapcsolatot szinte lehetetlen küldetés. Főleg akkor, hogy ha nem szeretne autóba ülni és a vezetéssel stresszelni magát nap, mint nap. Én is így voltam, azért tudom ennyire jól. Nem igazán akartam azt vállalni, hogy autóba ülök és a városban autókázok minden nap, mert féltem, hogy egyrészt nem is vagyok hozzá elég jó sofőr, másrészt pedig nem vagyok hozzá elég gyakorlott. Persze a férjem maximális szinten támogatását adta ebben és bátorított, mire végülis eljutottam én is oda, hogy autó nélkül már nem fogok tudni időben mindent lemenedzselni és még a gyerekekért is odaérni az iskolába. Muszáj volt elkezdenem napi szinten vezetni.

Most már ott tartok, hogy egyáltalán nem stresszelem magam. Nem mondom, hogy rutinból vezetek és nem is szeretnék soha, mert azt gondolom, hogy abban hatalmas veszélyek rejlenek, de azért már nem idegesít és nincs bennem félelem, hogy reggel el kell indulnom, vagy hogy hogyan fogok tudni parkolni. Ma már leginkább a kényelem motivál, hogy ha az autóra gondolok, de ehhez is találtam egy tökéletes megoldást, hiszen a gold-media.hu oldalon számtalan hihetetlen jó ötletet találok és autós kellékek tömkelege áll rendelkezésemre, hogy kényelmesebbé tegyem a létet és az utazást az autóban. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt az oldalt, aki sokat vezet, mert hihetetlen jó újdonságok és speciális eszközök, termékek vannak itt fenn, olyanok, amiket nem csak csodálkozva néztem, de nagyban meg is könnyítették a mindennapi életet az autóban.