Megfáradt utazóból megnyerő üzletasszony

Értékesítőként dolgozom, egy nagynevű cégnél. Munkám során gyakran utazom, külföldre és országon belül egyaránt. Egy-egy új ügyféllel való találkozás során, jövendőbeli partnereink sokszor velem találkoznak először, mielőtt magát a céget megismernék. Mondhatni, én vagyok a cég arca, ezért nagyon fontos, milyen az első benyomásuk rólam, hiszen akár ezen is múlhat a jövőbeli együttműködés.

Alapvetően is fontosnak tartom a jó megjelenést, munkámból kifolyólag pedig elengedhetetlennek. Hiszen, ha belegondolunk, nekünk is szimpatikusabb az az illető, aki elsőre ápoltnak látszik, csinos, rendezett a megjelenése. Ezért úticsomagom elmaradhatatlan kelléke a smink készletem. Alapozó, pirosító, szemhéjfesték, szempillaspirál, különböző rúzsok, és az ezek felviteléhez szükséges ecsetek. Ezek mind ott sorakoznak szépen rendben a nemrég beszerzett piperetáskámban. Ez a szuper kis darab cipzárral zárható, belső anyaga pedig nejlon, így ha kifolyna az alapozóm, vagy kiszóródna a pirosítóm, könnyedén meg tudok szabadulni az ezek okozta foltoktól. Ez a kozmetikai táska azért is lett hamar a kedvencem, mert a sminkecsetek rendezett tárolását pedig külön gumis pántok biztosítják.

Azelőtt egy kisebb neszesszerben tároltam ezeket a kellékeket, amiben sohasem fértem el, mindig szinte a cipzár elpattanásáig teletömtem szegény kis táskát. Arról nem is beszélve, hogy mindent ömlesztve tudtam csak beletenni, és persze mindig pont az került legalulra, amire épp szükségem volt. Így legtöbbször az lett a vége az egésznek, hogy kiborítottam mindent, és széttúrtam, hogy végre haladhassak a sminkemmel.

Ezért igazán örülök, hogy rátaláltam kedvenc „csajos” oldalamon erre a csodára, amit ráadásul nagyon kedvező áron tudtam beszerezni. Ezentúl a különböző szállodai szobák kicsiny fürdőiben is gond nélkül, és rendezett tudok megnyerő külsőt varázsolni magamnak.